Veszélyben az idei könyvhét? Kocsis Máté is megszólalt

Az 1929 óta megrendezésre kerülő Ünnepi Könyvhét megrendezése bizonytalanná vált, mert a főváros állítólag nem látná szívesen a rendezvényt a Vörösmarty téren.

  • Eduline

Erről a Magyar Narancs számolt be, és azt írják, a Láng Zsolt II. kerületi és Kocsis Máté VIII. kerületi vezette Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságé az ötlet.

A tervet a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése is megerősítette.

Tavaly ezeket a könyveket ajánlottuk a könyhétre időzített megjelenések közül.

A portál szerint azzal az indokkal döntött a bizottság így, hogy az V. kerületi téren „rend legyen”.

A szervezőknek a Múzeum Kertet ajánlották fel, de a június eleji rendezvényt ennyi idő alatt már nagyon nehéz átszervezni.

Kocsis Máté délben az MTI-nek azt mondta, még nem született döntés az ügyben, de ő támogatja az eseményt, és szívesen látná azt a VIII. kerületben.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.