Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A megszigorított feltételeknek köszönhetően vége a véres gyerekharcoknak - igaz, erre két év volt szükség a jelenség felismerését követően.

Mint korábban beszámoltunk róla, a bíróság döntése értelmében fel kellett oszlatni a hátrányos helyzetű 10-12 éves gyerekeket ringbe küldő egyesületet. Az ítélet jogerőre emelkedett, valóban vége a Mix Martial Art Kevert Harcművészeti Országos Szövetség gyermekharcainak - így már fogadni sem lehet rá, mint tették korábban.
A legutolsó ismert versenyen három gyereket is a mentőknek kellett elvinnie a küzdőtérről.
Fejvédő nélkül küzdöttek a gyerekek, megszüntették a szövetséget
Megszüntette a bíróság azt a harcművészeti szövetséget, mely tizenéves gyerekeket küldött a ringbe fejvédő nélkül. Még két éve derül ki, hogy a Mix Martial Art Kevert Harcművészeti Országos Szövetség tizenéves gyerekeknek rendezett versenyeket fejvédő nélkül, felnőtt szabályok szerint. Az egyik ilyen verseny után három gyerekhez is mentőt kellett hívni.
Rétvári Bence államtitkár, aki a két évve feltárt történetkor bejelentéssel élt a hatóságoknál, úgy nyugtázta az ítéletet, hogy "remény van arra, hogy ezt a műfajt kiiktatjuk Magyarországon". Utalt arra: akkor a kormány azonnal kezdeményezte a jogszabályok módosítását, az ilyen küzdelmek feltételeinek jelentős szigorítását, benne az alsó korhatár bevezetésével, az ügyészség alapos munkájának eredményeként pedig most sikerült jogerősen feloszlatni az egyesületet.
Elmondta, a tízes éveik elején járók nem tudják olyan mértékben felmérni e sérülések következményeit, mint a felnőttek, ezért is említette "a nehezebb sorsú gyerekek kihasználásának egyik módjaként" ezeket a küzdelmeket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.