Új képzést indít a Közszolgálati és a BGE

A közigazgatási, rendészeti és honvédelmi intézmények dolgozói részére indít új gazdasági-pénzügyi képzést az idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Budapesti Gazdasági Egyetemmel (BGE) közösen.

  • MTI
Facebook/NKE

A két intézmény együttműködési megállapodása értelmében a BGE a következő tanévben "Ludovika pénzügyi-számviteli alapképzési évfolyamot" indít, amelyre a közigazgatási, rendészeti és honvédelmi intézmények dolgozói közül ötven embert várnak.

Az "államháztartási specializációt" is tartalmazó tananyag oktatásában, valamint a vizsgáztatásban az NKE oktatói is részt vesznek - írta az NKE az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A közszolgálati továbbképzési rendszer részeként megvalósuló képzés rugalmas időrendben történik, így munka mellett is végezhető majd.

A megállapodás arra is kitér, hogy a harmadiktól a hatodik félévig az NKE Ludovika Campusán tartják majd az oktatást. A sikeresen végző hallgatók számára a BGE oklevelet, az NKE továbbképzési minősítő okiratot állít ki - közölték.

Az NKE tájékoztatása szerint az intézmények vezetői hétfőn írták alá az együttműködési megállapodást a pénzügyi-számviteli alapképzés indításáról. A közleményben idézték Patyi Andrást, az NKE rektorát, aki reményének adott hangot, hogy az együttműködés "egyszerre fogja szolgálni a két egyetem, a képzésben érdekelt közszolgálati szervek és maguknak a képzés résztvevőinek az igényeit és érdekeit".

Heidrich Balázs, a BGE rektora elmondta: egyetemüknek több évtizedes tapasztalata van a közigazgatási és államháztartási szakemberek képzésében.

Hozzászólások
@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu