Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Közhely, hogy az IT-szektorban több ezer álláshely üres Magyarországon, holott - és részben éppen emiatt - a legjobban fizetett szakterületek egyike. Különösen nehéz a felhasználó élménnyel foglalkozó UX-szakértőket felkutatni, pedig ennél egyáltalán nem a végzettség számít - erről beszélgettünk Kollin Zoltánnal, a 'Ustream, an IBM company' UX-vezetőjével.

"Nagyon durva" hiány van a felhasználó élménnyel foglalkozó szakemberekből Magyarországon Kollin Zoltán szerint, ennek ellenére nem is könnyű ilyen állásban elhelyezkedni. Ennek oka a szakember szerint, hogy sok cég főként tapasztalattal bíró, szenior munkatársakat keresnek, tapasztalatot viszont a cégek világán kívül szinte lehetetlen szerezni.
UX képzés nincs a hazai felsőoktatásban, így aztán szinte minden szakmabeli valamennyire autodidakta módon lett UX-es: elolvasott pár könyvet, online tanfolyamot végzett, megnézett pár előadást, részt vett egy-két hobbiprojektben, mielőtt végül el tudott helyezkedni a szakmában - festi le Kollin a 22-es csapdáját. Jó hír, hogy sok vállalat mára belátta, így szakember nélkül marad, így aztán egyre több helyen kezdenek nyitni a juniorok felé.
Akit érdekel ez a pálya, annak egyáltalán nem szükséges papírokat felmutatni, többféle háttérrel bíró emberek választják a UX-designerséget. Nemcsak fejlesztőkre, grafikusokra, és projektmenedzserekre jellemző ez, de pszichológusok és bölcsészek válhatnak UX-szakértővé. "Van például olyan, anyukám korabeli ismerősöm, aki üzleti oldallal foglalkozott menedzseri pozícióban hosszú évekig, és most úgy döntött, ux-szel szeretne foglalkozni" - mondja a harmincas éveiben járó Kollin Zoltán.
A Ustream egyébként alkalmanként fogad gyakornokokat, így némi tapasztalat már ilyen körülmények közt is szerezhető. Ez a cégnek is jó, hiszen így biztosan eldől, ki az, aki tényleg képes a mindennapok szintjén ezzel foglalkozni.
A végére egy jótanács Kollin Zoltántól ifjú, UX iránt érdeklődő álláskeresőknek: minden cég kicsit mást ért UX alatt, ezért mindig érdemes kétszer ellenőrizni, hogy egy álláshirdetésben pontosan milyen elvárások szerepelnek. Hozzáteszi, ha valaki tapasztalattal rendelkező szakembereknek szánt hirdetéssel találkozik, de pályakezdőként is úgy érzi, neki való ez a szakma, ne habozzon, jelentkezzen bátran.

Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.