Több mint hatszáz rezidens kap havi 100 ezer forintos ösztöndíjat

Hétszázhetven pályázó közül hatszázegy rezidens kap állami ösztöndíjat - mondta Balog Zoltán...

  • MTI
Túry Gergely

Hétszázhetven pályázó közül hatszázegy rezidens kap állami ösztöndíjat - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: csökkent a külföldön munkát vállalók száma, 1600 orvost sikerült itthon tartani a különféle ösztöndíjaknak köszönhetően. A nyertes szakorvosjelölteknek a havi 100 ezer forintos ösztöndíjért vállalniuk kell, hogy a szakvizsga után az ösztöndíj folyósításával megegyező ideig Magyarországon dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt.

2012-höz képest tavaly 14 százalékkal kevesebben kértek munkavállalási engedélyt. Balog Zoltán úgy fogalmazott, érdemes volt elindítani az ösztöndíjprogramot, és "elszántak abban", hogy jövőre is legyen ilyen lehetőség.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár ehhez kapcsolódva elmondta: most először sikerült azt elérni, hogy a 2009-es elvándorlási adatoknál is kedvezőbb az adat, hiszen "itthon tartani könnyebb, mint külföldről hazacsábítani" az orvosokat.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.