Több mint 80 ezer embernek kell kötelező továbbképzésre mennie

Vagyonvédelmi szakemberek, szak- és érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak a kötelező továbbképzés és vizsga ellen...

  • MTI
hvg.hu

Vagyonvédelmi szakemberek, szak- és érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak a kötelező továbbképzés és vizsga ellen, amely mintegy 80 ezer vagyonőrt érint - írja a Népszabadság.

A lap csütörtöki száma szerint a tanfolyamokat egy hónapja szervezni kellene, de még nem történt semmi, mindez pedig felélesztette a tiltakozók reményeit. Az ellenzők egyszerű "sarcnak" tartják a képzésért és vizsgáért fizetendő 12 ezer forintot és kifogásolják, hogy a vonatkozó jogszabály a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarát jelölte ki a lebonyolításra.

A Belügyminisztérium a tiltakozóknak írt levelében azt írta: a szabályozás célja a vagyonvédelmi szolgáltatások törvényességének, szakmai színvonalának javítása. Egy meg nem nevezett belügyi illetékes a lapnak azt mondta: a tiltakozókat azok az érdekcsoportok "lázíthatják", amelyek az eddigi gyakorlat fenntartásában érdekeltek; korábban ugyanis a munkaügyi központok szinte minden 18-49 év közötti férfit - különböző magáncégek által szervezett - vagyonőrtanfolyamra küldtek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.