Százezer diák állt ki a terrorizmus ellen

Bangladesben is nagyon elegük van a fiataloknak a szélsőséges iszlamisták terrorakcióiból, ám hisztéria helyett élőlánccal tüntettek a diákok.

  • Eduline

A júniusi dakkai, 24 áldozatot követelő terrortámadás elkövetőinek többsége diák volt. A támadásokat követően a kormány még azt is figyelni kezdte, hogy hol hiányoznak a diákok az iskolákból, ezeket mind jelenteni kellett a hatóságok felé.

A történtek motiválták a  szerdai tüntetés szervezőit arra, hogy diákok ezrei álljanak ki az erőszak ellen Bangladesben. Az AP tudósítójának nyilatkozó egyik tüntető is kiemelte, hogy nagyszerű megélnie, hogy ilyen sokan kiálltak a szélsőségesekkel szemben. A tüntetők létszámát százezer fősre becsülték.

Az iskolákban kampány indult, hogy megállítsák a szélsőséges eszmék terjedését.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu