Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Iskolák környékén is maszturbált a szigetközi luxusautós szatír, a rendőrök már tudnak róla. Útbaigazítást kért, ezzel a mesével szólított le a beszámolók szerint több nőt is - írja a hvg.hu.

Ahvg.hu szerint a rendőrség hétfőn kapott bejelentést, hogy egy szlovák rendszámú autó több településen is megjelent, és a sofőrje önkielégítést végzett.
Egy nő beszámolója szerint babakocsival sétáltak Győrladaméron az óvodához, amikor megállt mellettük a fekete színű autó, az anyósülésen lévő ablaknál kiköszönt a sofőr, mintha útbaigazítást kérne, de amikor lehajolt, hogy benézzen az ablakon, látta, hogy éppen önkielégítést végzett. A nő feljelentést tett.
A kommentelők beszámolóiból kiderült, hogy a szatír más településeket is járt. Dunaszegen hétfő délután háromnegyed háromkor állított meg egy nőt, majd utána mehetett át Győrladamérra. Ott három kislányt, Dunaszegen pedig egy másik babakocsis anyukát is zaklatott. Nagybajcson, Győrújfalun és Mosonmagyaróváron ugyancsak látták.
Ez gyalázat - így vitatkozott Palkovics és Hiller
Kulturált hangnemben vitatkozott kedden egymással Palkovics László közoktatási államtitkár és miniszteri rangú elődje, a szocialista Hiller István - írja a hvg.hu. A magyar oktatási rendszer jövője - Lehetőségek és korlátok címmel tart konferenciát kedden a Republikon Intézet és a Friedrich Naumann Stiftung.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.