Rombolni kezdtek egy buddhista akadémiát Tibetben

10 ezer tanulónak a felét szeretnék csak ott látni a kínai hatóságok.

  • Eduline
Wikipedia

A kínai hatóságok rombolni kezdték a legnagyobb tibeti buddhista akadémiát – ezt a londoni központú Free Tibet szervezet állítja.

Larung Gar gyakorlatilag egy külön város, házakból és egy monostorból áll a Kína által ellenőrzött Tibetben.

A kínai hatóságok állítólag azzal indokolják a bontást, hogy túl zsúfolt volt a hely, és szeretnék, ha csak az eddigi lakóknak a fele, 5000 ember maradna ott.

Az akadémiát 1980-ban alapították, buddhista szerzetesek érkeznek Larung Garba tanulni.

 

(BBC)

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.