Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az oktatás minőségének javítására "sok pénzt és sok energiát akarunk majd fordítani a következő időszakban" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén.

A frakcióülésen téma volt az oktatás átalakítása is - mondta Orbán hozzátéve: kulcskérdésnek tartja ennek ügyét, a következő négy év legfontosabb feladata ugyanis szerinte a versenyképesség javítása, amit elsősorban az oktatási rendszer "minőségi feljavításán" keresztül tudnak elérni, "tehát oda sok pénzt és sok energiát akarunk majd fordítani a következő időszakban".
A kormány célja - folytatta -, hogy "a szakképző intézményekben a szakképzéssel lehessen foglalkozni, ne pedig az általános iskolában meg nem tanított tudás megtanításával", ahogyan ez ma történik, mert most a szakképzés három évéből egyet általában az általános iskolában meg nem szerzett tudás pótlására kell fordítani.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.