450-500 ezer forintot lehet keresni ezekkel a szakmákkal, néhány hónap tanulás után

500 ezer forintot is kereshet egy CNC programozó, és nem ez az egyetlen OKJ-s képzésen megszerezhető szakma, amellyel magas fizetést lehet hazavinni – írja a Pénzcentrum.

  • Eduline
Túry Gergely

A bértáblánk bruttó 190 ezer forintról indul, erre jönnek rá a délutános, éjszakás pótlékok és az egyéb juttatások. Nálunk most bruttó 265 ezer forint körül van egy olyan, főként a gyártósoron dolgozó kolléga alapbére - kompetenciapótlékkal együtt -, aki semmilyen extra tudással nem rendelkezik. A nagyon szakképzett fizikai munkavállalók, például egy CNC-s, bére pedig megközelíti az 500 ezer forintot - mondta a Pénzcentrumnak Urbán Anita, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. HR vezetője.

CNC programozó OKJ-s képzésből is hatalmas a választék, a lap talált olyat, amiért 250 ezret kell fizetni, és olyat is, ahol 333 450 forint a 13 hónapos képzés díja, és ehhez jön még a 70 ezer forintos vizsgadíj. 

A legtöbb régióban ácsra, asztalosra, épület- és szerkezetlakatosra, gépgyártástechnológiai technikusra, gépi forgácsolóra, kőművesre, hegesztőre, ipari gépészre, pékekre, szerszámkészítőkre, női szabókra, villanyszerelőkre lenne szükség.

Azok a diákok, aki valamely hiányszakmát választják, ösztöndíjat is kaphatnak. Felnőttként is találhatunk ingyenes képzéseket, nem feltétlenül kell tehát százezreket kifizetni. Viszont még a tandíj összege is gyorsan megtérül, ha valaki esetleg nem tud az ingyenes lehetőséggel élni: találtak olyan asztalos OKJ-s képzést, amiért 385 ezer forintot kell fizetni, plusz ehhez jön még a 60 ezer forintos vizsgadíj, máshol most akciósan "csak" 355 ezer forintba kerül a tanfolyam. Ez az összeg viszont nagyjából egy hónap alatt meg is térül. A legnagyobb állásközvetítő oldalon böngészve találtunk olyan álláshirdetést, ahol asztalost keresnek és a fizetést nettó 170-400 ezer forintban határozták meg, teljesítménytől függően.

Aki kőművesnek tanulna, találhat képzést 159 ezerért,  270 ezerért, de 398 ezerért is. Viszont ha megvan a papír, már nem nehéz elhelyezkedni, és a tandíjra költött pénz hamar visszajön:  találtunk olyan céget, amelyik havi nettó 300 ezres fizetést adna a szakirányú végzettséggel rendelkező szakembernek, egy másik helyen pedig nettó 400 ezres fizetést kínálnak.

Ezek lesznek a hiányszakmák 2018-ban: itt van a budapesti lista

Nyilvánosságra hozták a 2018/2019-es tanév hiányszakmáinak listáját - nézzük, milyen végzettségű szakemberekből van hiány Budapesten. A 2018/2019-es tanévre vonatkozó listát a Magyar Közlönyben találjátok meg, a 32886. oldaltól (ez a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjra jogosító szakképesítések a 2018/2019. tanévben című 5. melléklet).

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.