Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az év második felében alig indítható majd hazai költségvetésből finanszírozott, az elhelyezkedést támogató képzési...

Az év második felében alig indítható majd hazai költségvetésből finanszírozott, az elhelyezkedést támogató képzési program a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által bejelentett zárolások miatt - írja a Napi Gazdaság.
Hatmilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat az elsősorban munkaadói befizetésekből feltöltött Nemzeti Foglalkoztatási Alap. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Szél Bernadett kérdésére adott, a parlament honlapján olvasható válaszából kiderül: a szaktárca leginkább a szak- és felnőttképzési programokon spórol majd, összesen négymilliárd forintot.
Az első félévben 21 milliárd forintból gazdálkodhatnak, a zárolást a második félévben kell végrehajtani, a cégek által befizetett szakképzési hozzájárulás (körülbelül 6,5 milliárd forint) terhére.
Az államtitkár válasza szerint a kormány számára továbbra is kiemelt fontosságú a munkahelyteremtés és a szakképzés: példaként említette a hátrányos helyzetű fiatalokat célzó Út a szakmaválasztáshoz, illetve a Nyári diákmunka elősegítése elnevezésű programokat - igaz, ezeket gyakorlatilag csak uniós forrásból finanszírozzák. Hogyan vehettek részt majdnem teljesen ingyen nyelvi és informatikai képzéseken? A Tudásod a jövőd projektről szóló összes cikkünket itt találjátok.
A Nyári diákmunka elősegítése projektre néhány nap alatt több mint 10 ezren regisztráltak - mondta Czomba Sándor a Hegyalja fesztiválon tartott sajtótájékoztatón. A július elsejétől augusztus végéig tartó, másfél milliárd forint értékű program az önkormányzatokon keresztül támogatja a nappali tagozatos 16 és 25 éves fiatalok négy-, hat- vagy nyolcórás nyári foglalkoztatását, úgy, hogy a helyhatóság havonta száz százalékos bérköltség-támogatást - maximum 100 ezer forintot - kap az alkalmazott diák után. Magyarországon 15 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió a 25 éven aluliak elhelyezkedését: a programról itt olvashattok.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).