Munkát keresel? Ilyen területen biztosan egyből sikerül

A megkérdezett magyar munkaadók 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt, 32 százalékuk szerint a meghirdetett állásokra nincs jelentkező, 31 százalékuk pedig a szakképzett pályázókat hiányolja - derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci szolgáltató cég 42 országra kiterjedő legfrissebb felméréséből, amit kedden jutattak el az MTI-nek.

  • MTI
Shutterstock

Magyarországon a szakemberhiány 17 százalékponttal haladja meg a globális átlagot - tették hozzá. A közlemény szerint a reprezentatív felmérésben résztvevő magyar munkaadók 31 százaléka úgy véli, hogy a munkaerőhiányra a már meglévő munkavállalók képzése jelenti a megoldást, globálisan azonban a munkáltatók 51 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

A legnehezebben betölthető munkakörök tízes listája Magyarországon és globálisan szinten megegyezik, mindkettőben szerepel a szakmunkás, a mérnök, a sofőr, az informatikus, a könyvelő és pénzügyi szakember - olvasható a ManpowerGroup felmérésében.

 

A globális adatokat tekintve a legnagyobb munkaerőhiánnyal Japán küzd, csakúgy, mint az elmúlt években. Japánban a megkérdezett munkaadók 86 százaléka mondta, hogy nehezen talál megfelelő munkavállalót.

A sorban 73 százalékkal Tajvan a második, ezután Románia, Hong Kong, Törökország és Bulgária következik. Ugyanakkor a kínai munkaadóknak csupán 10 százaléka panaszkodik munkaerőhiányra, de jóval a nemzetközi átlag alatt van Norvégia, Hollandia, az Egyesült Királyság, Írország és Svájc mutatója is.

 

Pályakezdő vagy és szeretnél gyorsan elhelyezkedni?

Regisztrálj, töltsd fel önéletrajzod és jelentkezz könnyedén a pályakezdő állásokra a megújult jobline.hu oldalon! Megnézem az állásokat »

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.