Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„A postás volt az első, aki gratulált nekem” – írta fotója mellé a keserédes hangulatban levő végzős, aki megkapta a diplomáját, csak nem úgy, ahogy szerette volna. Isten hozott a felnőttek világában!
Hamar leckét kapott az élettől az az amerikai végzős, aki diplomáját (vagy érettségijét, ez sajnos nem derül ki) így találta meg a postaládában.
A postás nem törődött az óriási „ne hajtsd össze!” felirattal.
Kapcsolódó cikkeink, ha még nevetni szeretnétek:
Ilyen kérdésekre ad pluszpontot a világ talán legviccesebb professzora.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.