Ezek voltak a legjobban fizetett szakmák decemberben és januárban

A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4...

  • MTI
Stiller Ákos

A bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az előző évit 2011. január-decemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 5,3 százalékkal 217 900 forintra nőtt, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 3,8 százalékkal 203 500 forintra emelkedett 2011. január-decemberben.

Decemberben a bruttó átlagkeresetek 10,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ezen belül a versenyszférában 9,5, a költségvetési szektorban 10,7 százalékkal nőttek.  A teljes munkaidőben foglalkoztatottak prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított rendszeres havi bruttó átlagkeresete mind a versenyszférában, mind a költségvetési szektorban 5,1 százalékkal volt magasabb, mint 2010 decemberében.

Az elmúlt évben a legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (456 900 forint), ezt az információ és kommunikáció (393 000 forint), valamint az energiaipar  követte (379 700 forint). Milyen fizetésre számíthatnak a BA- és BSc-diplomások? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (125 800 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (149 700 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 141 100 forint, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 183 200 forint  volt, 6,4 százalékkal magasabb az előző évinél.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.