Külön előadásokkal és játszóházzal vár mindenkit a hétvégén a Természettudományi Múzeum

Lesz Geojátszóház, ismeretterjesztő előadások, filmvetítések, valamint ásvány- és könyvvásár is a Földtudományos forgatagon.

  • eduline/mti
MTI / Máthé Zoltán

A rendezvényt szervező Magyarhoni Földtani Intézet elnöke, Baksa Csaba hangsúlyozta: a múzeum Kupolatermében idén harminc állami és akadémiai kutatóintézet, természettudományi gyűjtemény, felsőoktatási intézmény és vállalat állít ki különféle földtudományos témákban. A látogatók többen tudhatnak meg az energiahordozók szerepéről a változó világban, a klímaváltozás kőzetekben található nyomairól, a földtani veszélyforrásokról, valamint megismerhetik a Föld mélyét vizsgáló geofizikai eszközöket és az olajfúrótornyok működését is.

Szombaton és vasárnap előadásokat tartanak egyebek mellett a hawaii lávabarlangokról, a dinoszauruszok kutatásáról és a földtörténet nagy kihalásairól is. Az ország nemzeti parkjainak kincsei ismeretterjesztő filmeken mutatkoznak be, és több vetítést felölelő műsorral készül a planetárium is.

Így mehettek múzeumba teljesen ingyen

Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez. Számtalan múzeum állandó kiállítását nézhetitek meg ingyen a hónap bizonyos napjain, ha 26 éven aluliak vagytok.

Az először 2008-ban, a Föld nemzetközi évéhez kapcsolódva megrendezett forgatag érdekes színfoltját jelentik az év ásványát, ásványi nyersanyagát és ősmaradványát bemutató programok, előadások. Az internetes közönségszavazás eredményeként a címet idén a kvarc, a zeolit és a barlangi medve nyerte el - fűzte hozzá Baksa Csaba.

A tengeri sünt és a balatoni kecskekörmöt maga mögé utasítva nyerte el az év ősmaradványa címet a jégkori barlangi medve, amely az egyik leggyakoribb őslénylelet Magyarországon. A kutatások szerint sokkal nagyobb arányban fogyasztott növényi tápanyagot, mint a ma élő barna medve. Utóbbit gyakran a barlangi medve leszármazottjának tekintik, de a valóságban korábban jelent meg az evolúció során - mondta el Gasparik Mihály, a múzeum paleontológusa.

A zeolitról szólva kiemelte: szűrőképessége miatt humángyógyászati és környezetvédelmi célokra is alkalmas ásványi nyersanyag, amelyből Mád környékén hatalmas tartalékok vannak. Készült belőle többek között fogtisztító- és emésztéssegítő por is. A zeolit a szavazáson az andezitet, a kvarchomokot és a mészkőt előzte meg. Az év ásványa címet a kvarc szerezte meg, megelőzve a szavazáson a malachitot és a gipszet. Az MTM munkatársa, Papp Gábor szerint a kvarc szép, "nagyon okos", mert a geológusok rengeteg mindent megtudhatnak a zárványaiból, ráadásul "ügyes" is, hiszen remek csiszoló- és nyersanyag.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.