Kiemelt ösztöndíjat kaphatnak 2018-tól az informatika szakos egyetemisták

A képzett informatikusok és digitális ismeretekkel rendelkező szakemberek hiányát igyekszik orvosolni a kormány a jövőre bevezetendő Digitális Munkaerő Programmal.

  • eduline/mti

A Digitális Munkaerő Program részeként a kormány egyebek mellett a felnőttképzés rendszerének átalakítását tervezi. A fellelhető tananyag ellenőrzésével, illetve rövidebb idejű átfogó képzések indításával igyekszik minél hamarabb enyhíteni a munkaerőhiányt.

Csak Magyarországon körülbelül 22 ezer betöltetlen álláshely vár a képzett munkakeresőkre.

A szaktárca vizsgálja annak lehetőségét is, hogy az informatika szakos egyetemi hallgatók meghatározott tanulmányi eredmény mellett a jövő évtől kiemelt állami ösztöndíjat kapjanak - ismertette az államtitkár.

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos elmondta, az unió nem tudott jó ütemben átállni a digitális gazdaságra. Az unió egyik megoldási stratégiája erre, hogy támogatják azokat az oktatási- és munkaerő-piaci politikai lépéseket, melyek segítenek az új kor igényeinek digitális kompetenciáit elsajítáítani.

5 dolog, amit meg kell tenned 30 éves korod előtt

A lista természetesen bővíthető. Mi összegyűjtöttük nektek azt az öt dolgot, amit nem árt megtenni, mielőtt elérkeztek a harmadik ikszhez. 1. Elmenni külföldre a barátokkal Egy nyaralás a barátokkal valamilyen izgalmas külföldi országban, ahol nincsenek ott az aktuális problémák, a felelősség, az aggodalmak.

A Digitális munkaerőpiac 2017 elnevezésű szakmai konferencián szervezett kerekasztal beszélgetésen Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a digitális tudást az oktatás valamennyi szintjére be kell vezetni. Az elnök rámutatott arra a kihívásra is, hogy a jelenlegi becslések szerint tíz éven belül a szakmák 40 százaléka teljesen átalakul, ami bizonytalanná teszi azt, hogy egyáltalán tudják-e majd hasznosítani az általános iskolában jelenleg tanult ismereteket a diákok

Az eseményen Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos a digitális gazdaság nemzetgazdasági súlyára hívta fel a figyelmet:

Magyarországon a GDP több mint 20 százalékát adja a digitális gazdaság, amelyben a foglalkoztatottak 15 százaléka dolgozik.

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.