Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kiskorú társukat kínozták azok a 16-17 éves, bűncselekmények miatt gyermekotthonban elhelyezett fiatalok, akik ellen nemrég emeltek vádat Zalaegerszegen.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője azt közölte az MTI-vel szerdán, hogy a három fiatal fiú lopás, rongálás és testi sértés miatt került gyermekotthonba. A kamaszok 2015-ben heteken át, rendszeresen ok nélkül bántalmazták az egyik kiskorú társukat, több alkalommal is előfordult, hogy bírónak vagy ügyésznek nevezték magukat, hogy rugdosással megbüntessék áldozatukat.
Több megalázó helyzeten kívül a kamaszok egy alkalommal kínzások és kegyetlenkedések közepette ájultra verték a fiút, mert az a szökési tervükhöz nem volt hajlandó kitörni az egyik rács nélküli ablakot. A kiskorút fellocsolták, később pedig a mellkasánál fogva egy törölközővel felakasztották és negyed órát lógni hagyták.
A megfélemlített és ezért soha nem panaszkodó fiú bántalmazásaira akkor derült fény, amikor egyik társa elmondta a történteket az intézet pszichológusának.
A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség testi sértés, kényszerítés, valamint személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a fiatalkorú fiúk ellen.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.