Taroltak a magyar gimnazisták a 2012-es tudományos világversenyen

Negyedik helyezést ért el két magyar középiskolás a Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF)...

  • Eduline

Negyedik helyezést ért el két magyar középiskolás a Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF), amelyre hetven országból több mint ezerötszáz, 21 év alatti diákot hívtak el.

Énekes Péter és Köpenczei Gergő, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai „Az s(n) számelméleti függvény használhatósága kódolási célokra” című pályázatukkal matematikából a negyedik helyezést szerezték meg.

Az Intel ISEF kétlépcsős: a versenyzőktől a nemzetközi zsűri egy legfeljebb tízoldalas angol nyelvű leírást kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint száz tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk alapján alakítják ki a végleges sorrendet.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.