Így változhat a szakképzési törvény: tanulószerződés és szakmai gyakorlat

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló...

  • MTI
Gyakorlati óra. Több ponton változik a szakképzési törvény
túry

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.

A törvényjavaslat - számos technikai jellegű módosítás mellett - az állami és uniós forrásból támogatott képzéseket folytató akkreditált intézményeknek naprakész adatszolgáltatást ír elő azért, hogy ténylegesen ellenőrizni lehessen, betartják-e a támogatási szerződésben foglaltakat.

Ezzel az intézkedéssel hatékonyabbá, átláthatóbbá válik az állami és uniós forrásokból képzésekre fordított közpénzek felhasználása. Rövidesen a felnőttképzési törvény átfogó módosítása is az Országgyűlés elé kerül majd - olvasható a tárca közleményében.

A szakképzési törvény módosítását Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az Országgyűlés honlapján megjelent előterjesztés szerint - azzal indokolja, hogy a 2011 végén elfogadott törvény az alkalmazása során eltelt idő alatti jelzések, észrevételek alapján kiegészítésre, pontosításra szorul, illetve szükséges a köznevelési törvénnyel és a felsőoktatási törvényekkel, valamint az ezek módosításával való összhang megteremtése is.

A törvényjavaslat többek között új fogalommal egészíti ki a jogszabály értelmező rendelkezéseit, emellett az iskolák állami fenntartásba és működtetésbe vételére vonatkozó rendelkezésekhez igazítja a hatályos szakképzési törvénynek a szakképző iskolák fenntartására vonatkozó passzusait.

Az iskolák állami fenntartásba és működtetésbe vételére tekintettel a törvény új szakasza rögzíti, hogy a szakképzési feladatellátásnak az állami intézményfenntartó központon belüli feladatait a központról szóló kormányrendeletben kell szabályozni. A változás alapján a gyakorlatban is logikusabb tartalmi meghatározáshoz igazodnak a szakmai és vizsgakövetelmények.

Egyértelművé válik továbbá, hogy komplex szakmai vizsga vizsgabizottságában a képzésben részt vett oktató tagnak az országos szakképzési névjegyzék részét képező vizsgabizottsági névjegyzéken nem kell szerepelni ahhoz, hogy a bizottsági munkában részt vegyen. A törvényjavaslat szerint a tanuló az összefüggő szakmai gyakorlaton keletkezett mulasztását a tanév szorgalmi időszakán kívüli időszakban is pótolhatja, hiszen erre leginkább a nyári időszakban van lehetősége.

A javaslat kiegészíti és egyértelművé teszi a törvénynek a szintvizsgára vonatkozó hatályos szabályozását, amely szerint szintvizsgát annak a szakiskolai tanulónak kötelező tennie, aki nappali rendszerű oktatásban vagy az oktatás nappali munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban vesz részt szakmai képzésben és nincs érettségije.

A javaslat kiegészíti és pontosítja a törvény ingyenességet meghatározó rendelkezéseit is. Új passzus biztosítja a szakképzésben résztvevők számára, hogy a tanulók a nappali munkarendben megkezdett szakképzéseket be tudják fejezni más munkarendre való áttérés nélkül.

A tanulószerződés keretében tanulókat fogadó gyakorlati képző nem köthet tanulószerződést a tanulóval a gyakorlati képzésnek csak egy részére, hanem - ahogy a hatályos törvényben is szerepel - köteles a tanulót a komplex szakmai vizsga gyakorlati részére felkészíteni. A módosítás egyértelművé teszi azt is, hogy tanulószerződés második vagy további szakképesítés esetén nem köthető.

A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a nyilvántartást vezető gazdasági kamara nemcsak a tanulószerződést, hanem annak módosítását is ellenjegyzi. Tekintettel arra, hogy a tanulószerződés alapján kifizetendő tanulói pénzbeli juttatás csak átutalással (vagy bankszámlára történő befizetéssel) teljesíthető, a tanulószerződésnek a jövőben tartalmaznia kell a tanulót megillető pénzbeli juttatás összegén felül azt a fizetési számlaszámot is, amelyre a pénzbeli juttatást átutalják vagy befizetik.

A javaslat pontosítja azt a rendelkezést, amely meghatározza, hogy együttműködési megállapodás alapján folyó nyári gyakorlat esetén kinek kell fizetni a tanuló részére a törvényben kötelezően előírt tanulói juttatást. A javaslat kiegészíti a fizetési mód szabályait is, nem rendelkezik ugyanis minden tanuló bankszámlával, ezért a módosítás azt is lehetővé teszi, hogy ebben az esetben a banki átutalás, befizetés teljesíthető lehessen a tanulói pénzbeli juttatásnak a tanuló szülőjének, gyámjának bankszámlájára történő átutalásával, befizetésével is.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.