Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Támogatott nyelvi és informatikai képzésekre jelentkezhettek a Tudásod a jövőd projekt keretében, maximum 90 ezer forintos értékben. Segítünk a jelentkezésben.

A képzés költségét maximum 90 ezer forinttal támogatják, emellett az önrész minimum 5 százalék, a hátrányos helyzetű településen állandó lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkezők esetében minimum 2 százalék kell, hogy legyen. Ezt a képző intézménynél kell befizetni a tanfolyam megkezdéséig.
A projekt decemberben indult, keretösszege 12,5 milliárd forint. 2014 augusztusig mintegy 100 ezer főt támogatnak, február elejéig nyolcezren jelentkeztek. A projekt kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a romákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket, de bárki jelentkezhet, aki elmúlt 18 éves, és nincs nappali tagozatos államilag finanszírozott középiskolai és felsőoktatási hallgatói jogviszonya, illetve nem vesz igénybe más, azonos témájú uniós képzési támogatást.
A regisztrációban és a jelentkezésben, valamint a képzések során felmerülő problémák kezelésében - az eMagyarország pontokon elérhető - úgynevezett eTanácsadói, mentori hálózat segít. Az eTanácsadók listája elérhető a tudasodajovod.hu honlapon. A projekttel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
1. lépés: regisztrálj
A tudasodajovod.hu honlapon, a jobb oldali piros négyzetben lévő linkre kattintva kezdhetitek el a regisztrációt. A későbbiekben itt léphettek be.

2. lépés: fogadd el a nyilatkozatokat, töltsd ki az adatokat
A piros színnel jelölt adatokat kötelező megadni. A lakcím alapján a rendszer automatikusan kiszámolja, hogy mekkora önrészt kell vállalnotok a tanfolyamok díjából. A regisztrációs kódot itt és emailben is megkapjátok.

3. lépés: Jelentkezz
A "Képzéskereső" menüpont alatt szűkíthetitek a keresést. A képzés előtti jelölőnégyzetet bepipálva, majd a "Jelentkezem" gombra kattintva jelentkezhettek: ehhez további adatokat is kérhet a rendszer, ebben az esetben automatikusan a megfelelő oldalra irányít.
A "Részletek" gombra kattintva a keresőben megtaláljátok a képzés óraszámát, díját, információt a számonkérés formájáról, a teljesítés feltételéről, a vizsgakövetelményekről, a szintfelmérés módjáról, illetve a képző intézmények elérhetőségeiről. Az "Alkalmak" gombra kattintva a pontos dátumokat és helyszínt is megtalálhatjátok.

+1: visszavonás, szerkesztés
A jelentkezést a "Képzéseim" menüpont alatt vonhatjátok vissza. Jelöljétek be a képzés előtt lévő jelölőnégyzetet, majd kattintsatok a "Megszüntet" gombra. Az adatokat a "Saját adatok szerkesztése" menüpont alatt módosíthatjátok.

A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).