Idén még megmaradhat a szakképző iskolák önállósága

Ne 2013., hanem 2014. május 31.

  • MTI
túry

Ne 2013., hanem 2014. május 31. legyen a fenntartói döntések határideje az állami fenntartású szakképző iskolák integrációjáról - erről nyújtottak be törvénymódosító javaslatot fideszes és kereszténydemokrata képviselők pénteken a parlamentnek.

Az országgyűlési honlapon közzétett előterjesztés indoklása szerint 2014. május 31-ig az időközben elkészülő szakképzési tervek alapján megalapozottabb döntést tud hozni az állami intézményfenntartó.

A szakképzési törvény meghatározza az iskolák minimális létszámát, a módosítás azonban megengedné, hogy jövő év május végéig integrált szakképzési központnak (TISZK) minősüljenek az olyan iskolák is, amelyek nem érik el a kötelező legkisebb létszámot. Sok iskola ugyanis uniós támogatásban részesült, és a támogatási szerződésben vállalta azt, hogy meghatározott ideig működik.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.