Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Nemsokára kezdődik az EFOTT Velencén, több mint 200 zenei program, sportolási lehetőségek mellett lovaskocsizás vagy borkóstolás is lesz július 11-től hat napon keresztül.

Hamarosan kezdődik a történelem eddigi leghosszabb EFOTT-ja. Idén sem csak koncertek lesznek, többek között gasztronómiai élményeket is szerezhettek.

Étkezni a különböző streetfood standok mellett kézműves helyeken is lehet, de különleges látványkonyha is települ a rendezvényre, amelyben olyan zenészek fognak főzni, mint a The Biebers vagy a Cloud 9+ tagjai. A magyar borok mellett 6 decis söröket csapolnak (5 deci áráért), és egy külön fesztiválmarket is gondoskodik majd a napi energiabevitelről.
Ha szerettek a természetben lenni, minden bizonnyal élvezni fogjátok a tóparti kerékpárúton tekerést, de akár lovaskocsira is ülhettek, és borkostolás közben fedezhetitek majd fel a régiót. Ezen felül fesztiválozni jönnek a magyar teqball válogatott tagjai, a hagyományos csapatsportok mellett pedig akár sárkányhajózni vagy wakeboardozni is lehet.

Zenei téren is igazi csemegékkel készülünk idén. A -1. napon akusztikus koncertekkel és kempingbulival várjuk a hetijegyeseket. A 0. napon Dévényi Tibi bácsi és barátai csinálnak igazi házibuli hangulatot, csütörtöktől pedig egymás után állnak színpadra olyan hazai kedvencek, mint a Punnany Massif, a Tankcsapda, a Hallott Pénz vagy az exkluzív, kifejezetten az EFOTT-ra készült látványos show-val érkező Brains. Világsztárokból sem lesz hiány, 12 év után újra hazánkba látogat például Sean Paul, élvezhetjük a Hurts és Tinie Tempah koncertjeit, de velünk lesz Borgore, Dyro, Flix Pavilion és a Vinai is – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
Mindemellett közel 100 civil szervezet készült különféle programokkal, vitatémákkal, előadásokkal, az Egyetemek Udvarán pedig arra is lesz lehetőség, hogy közelebbről és egy kicsit oldottabb környezetben ismerjétek meg a felsőoktatási intézményeket. Aki nem akar lemaradni semmiről, annak érdemes letölteni az ingyenes EFOTT applikációt.
Hatalmas tábortűzzel nyit az EFOTT: kezdődik a fesztiválszezon!
Hatalmas szülinapi partival indít az EFOTT! A meghosszabbított fesztiválon lesznek akusztikus koncertek tábortűz mellett, retró party Dévényi Tibi bácsival és vendégeivel, a hazai nagy nevek mellett a világsztárok is ellátogatnak a fesztiválra, és végül a kocsmasportok szerelmesei is kiélhetik magukat Velencén július 11-17. között.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.