Furcsa jelentést kapott a felirat egy kötőjel miatt: fotó

Egyetlen kis kötőjel alaposan képes megváltoztatni a mondat jelentését.

  • Eduline

Itt például úgy hangzik, mintha az üzletben gumifelnit is árusítanának.

Ti hogyan írnátok át, hogy egyértelműbb legyen.
Hozzászólások

Ezeken a szakokon jóval több ponttal lehetett bejutni fizetősre, mint állami ösztöndíjasra

Több, mint dupla annyi pontra is szükségük volt azoknak, akik az ELTE néderlandisztika képzésére, az SZTE mezőgazdasági mérnökire vagy a Tomori Pál Főiskola gazdálkodási és menedzsment alapszakjára akartak bekerülni. Míg a képzéseken nappali tagozaton az állami ösztöndíjas képzésekre egy erős hármas érettségivel is be lehetett jutni, addig önköltségesen szinte színötös érettségi és pluszpontok is kellettek a felvételhez.