Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptember 30-ig lehet jelentkezni a kis- és középvállalkozások (kkv) ügyvezetője című képzésre, amelyen a diákok idegen nyelvet, informatikát és vállalati ismereteket tanulnak majd - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. De ennél is jobban érdemes sietni, hiszen már csak 1000 szabad férőhely maradt.

Odrobina László kiemelte: kortól függetlenül bárki beiratkozhat, aki már rendelkezik valamilyen szakképzettséggel.
A tanfolyam októberben indul és a tanév végéig tart. Arra is felhívta a figyelmet, hogy már 9000-en jelentkeztek a képzésre, így a következő egy hétben már csak további ezer érdeklődő beiskolázását tudják megoldani, ugyanis a tanfolyamot 10 ezer résztvevőre méretezték.
Ha túljelentkezés lenne a képzésre, akkor a minisztérium megfontolja egy februárban induló keresztféléves tanfolyam indításának a lehetőségét - mondta.
A kkv-ügyvezetői képzést a költségvetés finanszírozza, a tanfolyamra az érdeklődők az állami fenntartású szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban jelentkezhetnek.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.