Még csak 16 éves, de már milliókat keres egyetlen ötlettel egy középiskolás
Mark Zuckerbergnek még a pulija is világsztár. A Facebook történetét mindenki betéve tudja, még azok is, akik nem olvasták a könyvet, és nem látták a filmet. Kevésbé ismert sikertörténetek nyomába eredtünk - hogyan gazdagodhat meg egy középiskolás kávézaccból vagy laskagombából?
Kelemen Anna
GPS-es hőmérséklet-ellenőrző
Jó példája a fiatal feltörekvőknek Greyson McClusky, aki GPS-es hőmérséklet-ellenőrző szerkezetet tervezett - a kánikulában felforrósodott autóban egy csecsemő vagy kisgyerek akár tíz-tizenöt perc alatt is hőgutát kaphat, ebből indult ki a 16 éves középiskolás.
Az elemmel működő, övszerű eszköz GPS-en keresztül jelzi a rendőrségnek, ha baj van, akár mozgó, akár álló járműről legyen szó. Greyson McClusky találmányával a Wouldn't It Be Cool If nevű pályázaton több mint ezer, 10-15 év közötti tudományos érdeklődésű fiatalt előzött meg. A fiú a nyár nagy részét New Yorkban töltötte, ahol cégekkel tárgyalt az eszköz gyártásáról.
Kávézacc és gomba
Reggelente csak kivágjuk a kukába, holott akár egy fazék levesre való gombát is nevelhetnénk benne. Mármint a kávézaccban. Ebből a képtelennek tűnő ötletből két amerikai egyetemista pillanatok alatt meggazdagodott: Alejandro Velez és Nikhil Arora utolsó félévüket töltötték a kaliforniai Berkeley Egyetemen, amikor úgy döntöttek, mégsem vállalati befektetésekkel és tanácsadással foglalkoznak a diplomaszerzés után, hanem gombatermesztéssel.
A két hallgató egy 5000 dolláros egyetemi ösztöndíj megpályázása és elnyerése után indította be az üzletet: egy doboz zaccba kevert spórát 20 dollárért árulnak, amiből nagyjából fél kilónyi laskagomba nő ki. Nem kell hozzá se kert, se virágláda - csak tíz nap.
A céljuk a hulladék újrahasznosítása mellett a városi kertészkedés lehetőségének megteremtése volt. A vállalkozás tavaly 1,3 millió dollárt hozott nekik a konyhára, és úgy tűnik, az idei évet már 5 milliós összbevétellel zárhatják – a vállalkozás indulása óta csupán három év telt el, de már a Wall Street Journal és a Forbes sikerlistájára is felkerültek.
Malibu Apps
A Malibu Apps nevű cég jelenleg negyven appot futtat az iTunes-on, amelyek közül nyolc a top 200-ba is bekerült. A cég tulajdonosa tizennyolc éves, nettó jövedelme a vállalkozás első üzleti évének vége előtt meghaladta a százezer dollárt. Mindez nem meglepő, hiszen Spencer Constanzo középiskolás évei alatt mindvégig ügyesen kezelte pénzügyeit. Hogy a Malibu Apps építgetését finanszírozni tudja, még néhány kisebb vállalkozásba is belekezdett.
Eleinte egyedül dolgozott, mára azonban kilencfős csapatot alakított ki, munkatársai a fejlesztési és grafikai munkákban segítik. A Malibu Apps az alkalmazások gyártása mellett tanácsadási feladatokat is vállal.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.