Fél év alatt majdnem ezer orvos és ápoló vállalt állást külföldön

Az MSZP szerint kudarcot vallott az egészségügyben "valódi fedezet nélkül és rendkívül igazságtalanul bevezetett"...

  • MTI
Ezer egészségügyi dolgozó jelentette be, hogy külföldön akar dolgozni
Túry Gergely

Az MSZP szerint kudarcot vallott az egészségügyben "valódi fedezet nélkül és rendkívül igazságtalanul bevezetett" bérkiegészítés.

Az egészségügyben "a nagy mellénnyel beharangozott béremelés" ellenére sem csökkent, sőt nőtt a dolgozók, különösen a fiatal orvosok és szakápolók elvándorlási aránya - írta közleményében Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja.

Hivatalos adatokra hivatkozva azt közölte: idén június végéig közel 1000 orvos és ápoló kérte ki a kinti elhelyezkedéséhez szükséges hatósági engedélyt, ez kétszázzal több a tavalyi számnál.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.