Ennyi ma az átlagfizetés: friss adatok

Idén januárban a bruttó átlagkereset 274 ezer forint volt, 10,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt, a nettó keresetek ugyanúgy 10,0 százalékkal 182 ezer forintra emelkedtek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • MTI
MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A 2,3 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 7,5 százalékkal emelkedetek éves összehasonlításban.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit - többek között az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat - érintő keresetrendezés volt hatással - tette hozzá a jelentés.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó és a nettó keresetek emelkedése 9,8 százalékos volt.

A versenyszférában 9,0, a költségvetési szektorban 12,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, és bruttó értékük megközelítette a 288, illetve a 294 ezer forintot a közfoglalkoztatottak nélkül.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.