Ennél bunkóbban nem is közölhették volna a lánnyal, hogy nem ő kapja a munkát

A 18 éves brit lány a közösségi médiában vágott vissza a nem túl tapintatos hr-esnek.

  • Eduline
Instagram

Megan Dixont egy étterem hívta interjúra, és bár azt mondták neki a beszélgetés során, hogy majd később értesítik, egy sms-ben, raádásul a lehető legbunkóbb módon utasították el, ahogy kilépett az ajtón.

A lány az iMessage-en zajló társalgást ki is posztolta a Twitterre. E szerint a lánynak mindössze annyit vetettek oda, hogy "ez egy nem". Amikor rákérdezett, hogy mégis miért, közölték vele, hogy nem volt elég megnyerő, és még egy szmájlit is képesek voltak odabiggyeszteni.

A cég azzal védekezett, hogy egy félrement üzenetről van szó, amit egyik kolléga szánt egy másiknak, a jelentkezővel nem így akarták közölni a hírt.

 

(

Mashable

)

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.