Emma Watson könyvklubot alapított, aminek ti is tagjai lehettek

Egy hónapot ad minden tagnak, hogy elolvassa az általa ajánlott könyvet.

  • Eduline
AP

Emma Watson már nem csak színészként ismert, hanem már ENSZ-nagykövet és egyetemi vendégelőadó is.

Emellett harcosan kiáll a női egyenjogúság mellett, és e témában online könyvklubot is indított a goodreads.com-on.

Watson minden hónapban kiválaszt egy könyvet az egyenjogúság témájában, és hónap végéig ad időt magának és a követőinek is, hogy elolvassák azt, majd a fórumon megbeszélik.

Olyan klasszikusokat is ajánl, mint Alice Walker Kedves Jóisten című könyve, amiből Bíborszín címmel készült film.

Márciusban a „bell hooks” néven publikáló Gloria Jean Watkins 2000-ben kiadott All About Love: New Visions című könyvét olvassák a klubban. A könyv a nők amerikai társadalomban betöltött szerepéről szól. Ez sajnos magyarul nem jelent meg, ám eredeti nyelven itthon is elérhető.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.