Eltörlik a dolgozatírást és a felelést a szakiskolákban: a tanárok szerint rossz ötlet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) úgy látja, árt és dilettáns az a javaslat, hogy a szakiskolai...

  • Eduline
túry

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) úgy látja, árt és dilettáns az a javaslat, hogy a szakiskolai kerettanterv szerint a szakmunkásképzők diákjainak a jövőben nem kellene felelniük és dolgozatot írniuk, hanem az órai munka alapján kapnának jegyeket.

Mendrey László, a PDSZ elnöke közleményében azt írta: abban az iskolatípusban, ahol a tantervi javaslat mindössze heti 12 kötelező közismereti óra megtartását írja elő - amelyből 5 testnevelés, 2 idegen nyelv, ahol magyarra, matematikára, természet és társadalomismeretre hetente 1, azaz egy tanítási óra jut - a javaslat árt. "Nem csak dilettáns, de káros is" - fogalmazott.

Az érdekvédő kitért arra is, hogy az államtitkárság kormányváltás utáni első intézkedései közé tartozott a "nem szakrendszerű oktatás" gyakorlatának megszüntetése. Annak az oktatási formának az általános iskola 5. és 6.  évfolyamában pedig helye volt - jegyezte meg.

Hozzátette: a szakiskolai képzésben való mostani bevezetése akár indokolt is lehet, hiszen a diákok motivációjának fenntartása, fokozása minden iskolatípusban indokolt. Ez azonban nem zárhatja ki a tananyag elsajátításának követelményét és a számonkérés szükségességét. Súlyosan téved, aki másként gondolja - írta Mendrey László, aki azt is szóvá tette, az elmúlt időszakban megszokottá vált, hogy a közoktatást érintő jelentős kormányzati kezdeményezések "a sajtó általi kiszivárogtatás útján" jutnak el a szakmai, és érdekvédelmi szervezetekhez.

A Magyar Nemzet szerdán arról írt: a nyilvánosságra hozott szakiskolai kerettanterv szerint a szakmunkásképzők diákjainak a jövőben nem kellene felelniük és dolgozatot írniuk, hanem az órai munka alapján kapnának jegyeket. A lap szerint az úgynevezett fejlesztő értékelés lényege, hogy nemcsak a szigorúan vett szaktárgyi tudást, hanem a tanuló önmagához mérhető fejlődését, szorgalmát is osztályozzák. A változtatás azt szolgálná, hogy a gyengébb képességű diákoknak legyen esélyük sikereket elérniük a tanulásban.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.