Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Razziát tartott a török rendőrség szerdán a török állami tudományos és technológiai kutatási tanács (Tübitak) irodáiban, és őrizetbe vett több embert, akikről azt feltételezi, hogy Fethullah Gülen hitszónok követői.

A török hatóságok tovább szélesítették a nyomozást a Gülen-mozgalom ellen - jelentette az NTV török televíziócsatorna. Gülent a török elnök, Recep Tayyip Erdogan legnagyobb politikai ellenfelének tartják, aki a műveltebb rétegek körében számos támogatót élvez. A muszlim hitszónok 1999 óta önkéntes száműzetésben él az Egyesült Államokban.
A razziák a tudományos tanácsnak az északnyugat-törökországi Kocaeli tartományban működő irodáiban zajlottak. Arról egyelőre nincsenek pontos adatok, hogy a tudományos tanács hány munkatársát vette őrizetbe a rendőrség. Az ankarai székhellyel működő Tübitak tudományos kutatásokat finanszíroz egyetemeken és a magánszektorban egyaránt. Az intézmény több mint 1500 kutatót foglalkoztat a honlapján található információk szerint.
Törökországban nem bánnak kesztyűs kézzel a tiltakozó tanárokkal
Terrorista propaganda terjesztésének vádjával elrendelte három egyetemi tanár letartóztatását egy isztambuli bíróság. Az egyetemi oktatókat egy hete vették őrizetbe, mert nyilvánosan felolvastak egy petíciót, amely a kurd kisebbség lakta délkelet-törökországi tartományokban folytatott katonai műveletek befejezésére szólított fel. A bíróság az ügyész kérésére kedden rendelte el Esra Munger, Kivanc Ersoy és Muzaffer Kaya letartóztatását.
Mind ez idáig több mint 60 ezer embert, katonai, igazságügyi, polgári és oktatási területen dolgozókat függesztettek fel állásukból, majd indítottak ellenük nyomozást vagy őrizetbe vették őket a július 15-i sikertelen puccskísérletet követően. A tisztogatások tovább növelik azokat az aggályokat, amelyek szerint Erdogan a puccskísérlet ürügyén próbál meg megszabadulni a másként gondolkodóktól.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.