Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy 645 éves bankjegy bújt meg a szoborban.
Ausztrál kutatók épp egy Ming-korszakból származó szobrot akartak felkészíteni egy aukcióra, amikor érdekes leletre bukkantak a belsejében.
A lelet igen ritkának számít, hiszen kevés bankjegy maradt fenn a Kínát 1368 és 1644 között uraló dinasztia idejéből - írja a Múlt-kor.
A papírpénz nem pont olyan, mint a maiak, nagyjából egy A4-es lap méretével bír, az értéke pedig egy uncia tiszta ezüstnek felelt meg.
A bankjegyen óva intik az esetleges hamisítókat, akiket lefejezéssel fenyegetnek meg. A világon először Kínában használtak papírpénzt, már évszázadokkal azelőtt, hogy Európában a 17. században szokássá vált volna.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.