Twitter-bejegyzésben reagált az elnök: "soha nem mondtam, hogy adjunk fegyvereket a tanároknak"

Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban, a múlt heti floridai lövöldözés túlélő diákjait, az áldozatok szüleit és tanáraikat, valamint két korábbi iskolai lövöldözés egykori túlélőit látta vendégül.

  • eduline/mti
MTI/EPA/Cristobal Herrera

Ahogy korábban írtunk róla, az elnök a Fehér Házban fogadta diákok egy csoportját, köztük a múlt heti floridai iskolai lövöldözés túlélőit, az áldozatok szüleit, tanáraikat. A vendégek között voltak két korábbi - az 1999-ben a coloradói Columbine városában és a 2012-ben a connecticuti Sandy Hook iskolájában elkövetett - iskolai lövöldözések túlélői is. 

A meghívottak karéjában ülő Donald Trump, miután végighallgatta a diákokat, szülőket, tanárokat, elmondta, hogy mélyen együttérez és együtt gyászol velük. Majd arról beszélt, hogy igenis, vannak lehetőségek az erőszak megfékezésére. Kifejtette, hogy támogatná tanárok és iskolai alkalmazottak fegyvertartását, mert ezzel megakadályozhatók lennének a lövöldözések az oktatási intézményekben. 

Csütörtökön reggel azonban az elnök egy Twitter-bejegyzésben pontosította véleményét. A szerinte félretájékoztató sajtót okolva azt hangsúlyozta: "soha nem mondtam, hogy adjunk fegyvereket a tanároknak. Azt mondtam, hogy megvizsgáljuk a lehetőségét, hogy álcázott módon fegyvereket adjunk katonai és egyéb speciális kiképzésben résztvevő tanároknak - a legjobbaknak". 

Az elnök csütörtökön délelőtt, újabb Twitter-üzenetben erősítette meg: támogatja a fegyvervásárlás korhatárának emelését, kiemelve, hogy legalább 21 évesnek kell lennie a fegyvert vásárolni akaró személynek. Az NRA már szerdán este, szóvivője révén, elutasította a korhatár emelését. 

Felfegyverezné a tanárokat Trump, így előzné meg az iskolai lövöldözéseket

Donald Trump amerikai elnök szerint a tanárok felfegyverzése elejét veheti az iskolai lövöldözéseknek. Az elnök a Fehér Házban fogadta szerdán diákok egy csoportját, köztük a múlt heti floridai iskolai lövöldözés túlélőit, az áldozatok szüleit, tanáraikat. A vendégek között voltak két korábbi - az 1999-ben a coloradói Columbine városában és a 2012-ben a connecticuti Sandy Hook iskolájában elkövetett - iskolai lövöldözések túlélői is.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.