Egyedülálló Ady-kéziratot kínálnak eladásra, több mint félmillió forint a kikiáltási ár

Egy eredeti Ady Endre-kéziratot kínálnak eladásra. Nem is akármilyen kéziratról van szó, még a költő aláírása is ott díszeleg rajta. Kikiáltási ára hatszázezer forint.

  • Eduline
Wikipedia

A vers először a Nyugat folyóirat 1915. januári számában jelent meg, utána pedig 1923-ban Az utolsó hajók című, a költő halála után megjelent posztumusz kötetben - írja a Bors.

A Vér: ős áldozat című, 11 versszakos, versszakonként há­romsoros költemény három, számozott lapból álló változatának kikiáltási ára hat­száz­ezer forint. Nem mellékesen a kéziratot Ady a kézjegyével is ellátta. A Szőnyi Antikvárium november 18-án esedékes aukcióján fogják eladni az értékes kéziratot.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.

Szabó Zsófi: „A szakpolitikához mondjuk el kéne végeznem egy sulit, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy 37 évesen visszaüljek az iskolapadba”

A műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet közéleti eseményeken, és már a jövőjét is részben a politikában képzeli el. Bár nem tartja magát politikusnak, nyitott arra, hogy idővel komolyabban is elköteleződjön ezen a területen, és ezért még hajlandó lenne az iskolapadba is visszaülni.