Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nem mond le Czunyiné, inkább csökkentik a bürokráciát, úgy tűnik tehát, hogy ezzel egyelőre kezelhetőnek tartják a tanárok dühét. Közben botrányos verset találtak egy tankönyvben, és óriási fordulat történt a Bányai ügyében. Mozgalmas hét van mögöttünk.

A héten kiderült, egyáltalán nem akar lemondani Czunyiné Bertalan Judit a hermanos tanárlázadás miatt. Sőt, szombaton sajtótájékoztatón jelentett be bürokráciacsökkentést Balog Zoltánnal együtt.
Egyre több iskola csatlakozik testületileg a hermanosok tiltakozásához. Már térképen is követhető, hol elégedetlenebbek legjobban a tanárok.
Nyilvánosságra hozták a keresztféléves felvételi idei ponthatárait. A legnépszerűbb szakokon kötelező minimum pontokról itt írtunk.
Visszalépett az igazgatói pályázatától Szilágyi Piroska Tünde, így Lukács Lajos akár még maradhat is a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium igazgatói posztján.
Botrányos verset vettek észre egy alsó tagozatos tankönyvben. Azóta nincs magyarázat rá, hogyan kerülhetett be nőverésről szóló mondókat a könyvbe.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.