A helyes fogmosás új oktatófilmje terjed

Sok víz kell hozzá és egy búvárfelszerelés, a többi jön magától.

  • Eduline
AP

A helyes fogmosásra már kisgyerek korunkban tanítanak a szüleink, valamint az iskolában a tanáraink, hogy minden étkezés után fogat kell mosni, azonban pár dolog felett elsiklanak sokszor - meg mi se feledkezzünk meg az emberi restségről.

  • Nem ajánlott fogat mosni egyből étkezés után. Ilyenkor még savasabb a száj pH-értéke, vagyis fogmosáskor ezt dörzsölöd bele a zománcba. Kár lenne érte, inkább várj 20 percet.
  • A legfontosabb az összes közöl az esti fogmosás. A 7-8 órán keresztül csukott szájban szörnyen undorító állapotok alakulhatnak ki az elszaporodó, egyébként természetesen jelenlévő baktériumok miatt. Ha fáradtan vagy egy buli után érsz haza, akkor is mosd meg!

A másik legfontosabb a fogselyem használata, ennek egy megreformálásra tör most egy búvár a tisztogatóhalaival. A tisztogatóhalakat még a cápák is megtűrik maguk körül, hiszen a fogaikhoz és a kopoltyújukhoz tapadt piszkokat eltávolítják, ráadásul néhány élősködőtől is így szabadulhatnak meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.