Ha kihagytad a Valentin-napi mozizást, de van kedved egy kicsit filmezni, megmutatjuk, mit érdemes az premierek közül megnézni.
Eduline
Azoknak, akik már várták a nagy arcokat
Az Arany – Matthew McConaugheyt az Interstellar óta nem láthattuk egész estés filmszerepben, bár sorozatokban és szinkronhangként felbukkant többek között a Kubo és a varázshúrokban és az Énekelj!-ben is. A színész most egy újabb amerikai sikersztoriban mutatkozik be. Ez az amerikai férfi, aki megcsinálja a maga szerencséjét, cseppet sem idegen a filmes hagyományoktól, az, hogy ez a film menyiben bővíti majd a felejthetetlen emlékek listáját, mindenkinek magának kell eldönteni. Az előzetes mindenesetre sok izgalomra és kalandra enged következtetni.
Azoknak, akik az elmerengenének
A Holdfény – egy amerikai dráma, amelynek középpontjában az emberi kapcsolatok és önmagunk megismerése áll. Egy három felvonásos történet három ember három - egészen különböző - napjáról. Vajon melyik az az esemény, amely a legnagyobb hatással van az életükre? Ki befolyásolhatja legjobban egy ember fejlődő jellemének kialakulását?
Azoknak, akik szeretik a hazait
Kojot – a héten megjelenő magyar dráma egy akciókkal és látványos jelenetekkel gazdagított magyarmentalitás-bomba. A régóta várt hazai film egy új lehetőséggel kecsegtet azok számára, akik potenciált látnak a hazai filmgyártásban. Középpontban a jól megszokott család, föld és jövő klasszikus motívumaival bukkannak fel. A történetben egy örökség sorsa a kérdés.
Ha másért nem is, a képi világért megéri elmenni rá.
Végül valami azoknak, akik már hiányzott az amerikai humor
A Pofoncsata – a holnap mozikba kerülő amerikai vígjáték Ice Cube-bal egy felhőtlen szórakozást ígérő poénhalmaz azoknak, akik odavannak az amerikai vígjátékokért. Könnyed, humoros, és még pofonok is vannak benne. Erről nem is kell többet mondani, az előzetes magáért beszél:
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Még a tavalyihoz képest is jóval gyengébb eredményt értek el a negyedikesek és az ötödikesek szövegértésből, viszont a nyolcadikosok javítottak – derült a 2026-os kompetenciamérés eredményeiből. A 2026-os kompetenciamérést a negyediktől egészen tizenegyedikig a diákok március 23. és május 29. között írták egy meghatározott ütemezési rend alapján.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.