Sokan visszahoznák, mégsem vezeti be újra a rutinvizsgát a kormány

A szakmai szervezetek szerint lehet, hogy érdemes lenne visszavezetni a rutinvizsgát, a minisztérium szerint viszont pont szakmailag nem lenne indokolt.

  • Eduline

2012 januárjától szüntették meg azt az eljárást, amely szerint az autóvezetést tanulóknak külön vizsgázniuk kellett egy rutintanpályán. Azóta a parkolási technikák ismeretét a forgalmi vizsga keretében kell bemutatniuk a tanulóvezetőknek, a vizsga idejét ezért 50 percesre emelték – idézi a Világgazdaság a korábbi szabályváltozást.

Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke szerint azonban érdemes lenne visszahozni a rutinvizsgát, mert szerinte sokan úgy ülnek a volán mögé és mennek ki forgalomba, hogy nincsenek megfelelően felkészítve.

A lap ezért megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, ahonnan azt a válaszolták, a jogosítványt megszerzők most "a valós folyamatokhoz a lehető legjobban közelítő környezetben készíthetők fel hatékonyan az önálló közlekedésre", a minisztérium szerint a megszerzett tudásukról nem adhatnak érdemben számot "a forgalomtól elzárt, ingerszegény gyakorlópályákon”.

Azt közölték, hogy a B kategóriás járműkezelési vizsga intézményének esetleges feltámasztása ebből a szempontból visszalépés lenne, az tehát szakmailag nem indokolt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.