Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A jövőben nem kell diploma annak, aki a Google valamely állására pályázna.
Egy saját oktatói program elvégzése után is be lehet kerülni a céghez. A hvg.hu azt írja, akik nem rendelkeznek diplomával, de pályáznának a keresőcég valamely nyitott pozíciójára azoknál egyszerűen eltörlik a főiskolai/egyetemi papír szükségességét, és saját képzésüket tekintik majd mérvadónak.
Milyen képzésről van szó? A jelentkezőknek egy 6 hónapos képzésen kell, hogy részt vegyenek, amely az egyetemi/főiskolai tanulmányok töredéke alatt biztosít a munkába álláshoz szükséges tudást.
A tanfolyamok természetesen nem ingyenesek, ugyanúgy fizetni kell, mint azoknak, akik nem államilag finanszírozott képzésre járnak. A keresőcég ösztöndíjat is hirdet, amit a mostani tervek alapján mintegy 100 ezer fő vehet majd igénybe.
Ösztöndíj a semmittevésért? Nem is olyan egyszerű, mint hinnétek
Egy német egyetemen azokat keresik, akik végtelenül elkötelezettek a semmittevés mellet.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.