Átalakított szakképzések: 2020-tól kevesebb OKJ-s képzés lesz, drágábban?

A jelenlegi 766-ról 200 alá csökkentenék az OKJ-képzésben szerezhető szakmák számát 2020-tól.

  • Eduline

Énpénzem.hu azt írja, a Szakképzés 4.0 stratégia szerint a szakképesítéseket a jövőben két részre osztanák: az alapszakmák ötéves technikumban, hároméves szakképző iskolában, illetve iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt lennének megszerezhetőek, míg a rövidebb idejűek specializációként ráépülnének valamelyik alapszakmára. Ezeket azonban csak felnőttképzésben lehetne megszerezni, vizsgázni pedig független vizsgaközpontokban kellene.

Az új képzési jegyzék alapszakmáit még nem határozták meg, őszre készülnek el az új rendeletek, télen pedig a képzések tartalma és a vizsgakövetelmények.

Újraszabott szakképzés: akár minimálbért is kereshetnek a jól tanuló diákok

Akár a minimálbért is elérheti a szakképzésben tanuló, jó eredményű diákok juttatása a szakképzési rendszer átszabása után - írja a Magyar Nemzet.

Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu munkatársa a lapnak azt mondta, a képzések ára nagy valószínűséggel drágul, hiszen jelentősen megnő a képzési idő, és kevesebb képző közül lehet majd választani. A 2019. márciusi adatok szerint az országban 1581 felnőttképző található, ebbe a számba beletartoznak az állami és egyházi fenntartású iskolák és a szakképzési centrumok is. Utóbbiak jogosultsága továbbra is él majd, azonban a tervezet értelmében a piaci alapon működő vállalkozások és nonprofit szervezetek határozatlan időre szóló engedélye megszűnhet.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.