15 milliárd forint jut Magyarországnak: a 25 éven aluliak elhelyezkedését támogatják

A tervezett hat- helyett akár nyolcmilliárd eurót is fordíthat az Európai Unió a fiatalok foglalkoztatását segítő...

  • Eduline
Túry Gergely

A tervezett hat- helyett akár nyolcmilliárd eurót is fordíthat az Európai Unió a fiatalok foglalkoztatását segítő programra, Magyarországnak ebből 50 millió euró (15 milliárd forint) juthat - írja a hirado.hu.

Lényegesen több pénzt szánunk 2014-től a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére – mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, az uniós országok állam- és kormányfőit, illetve az Európai Bizottság elnökét tömörítő szervezet csütörtökön és pénteken tartott ülésén. A május végén tervezett hatmilliárd helyett ugyanis akár nyolcmilliárd eurót is fordíthatnának az országok erre a célra. A keretből Spanyolország akár egymilliárd eurót is kaphat, míg Magyarország 50 millió euró támogatáshoz juthat.

Ahogy korábban megírtuk, az összeget azonnal hozzáférhetővé teszik azon országok számára, ahol a 25 év alattiak munkanélkülisége eléri vagy meghaladja a 25 százalékot. Az Európai Bizottság elfogadta a Youth Guarantee (Garanciavállalás a fiatalokért) nevű programot is: minden 25 év alatti munkanélküli fiatalnak biztosítani kell a képzettségének megfelelő munkát.

Ha ez nem megy, legkésőbb négy hónappal a tanulmányai befejezése után valamilyen iskolai rendszerű szakirányú továbbképzést (gyakornoki vagy tréningprogramon való részvétel) kell neki felajánlani, illetve regisztrálni kell munkanélküliként, hogy semmiképp se essen ki a szociális rendszerből. Az intézkedés teljes költsége 21 milliárd euró. A 30-34 év közöttiek továbbtanulásától várja az Európai Bizottság a felsőoktatásban tanulók számának növekedését. Erről itt olvashattok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.