14 éves a legfiatalabb magyar olimpikon

Késely Ajna korosztályában tarolt az idei Eb-n, kétség sem fért hozzá, hogy utazik Rióba.

  • Eduline
Wikipédia

Szeptemberben tölti be 15 életévét a magyar olimpiai csapattal Rióban versenyző Késely Ajna. A fiatal sportoló a Kőbánya SC sporttolója.

2016-ban a Hódmezővásárhelyen rendezett Junior Európa-bajnokságon négy gyorsúszó számban (200, 400, 800 méter, 200-as váltó) aranyat nyert el, valamint egy ezüstérmet is begyűjtött a magyar csapat tagjaként (100-as vegyes váltó).

Ajna a riói játékokon 200 és 400 méter gyorson indul. Előbbi lehet a fő száma, ugyanis sikerült a felnőtt mezőnyben is jónak számító 1:58-on belül úsznia a távot Hódmezővásárhelyen. Ajna emellett a 4x200 méteres gyorsváltóban is szerepel majd.

Ajándékkal készül az ELTE az olimpiai csapatnak

Rio zsebben címmel útikönyvet jelentetett meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a kiadványból a magyar olimpiai és paralimpiai csapat minden tagja ajándékba kap egy-egy példányt. A kötetet bemutató keddi sajtótájékoztatón Mezey Barna, az ELTE rektora hangsúlyozta: Brazíliáról harminc, Rio de Janeiróról tíz éve nem jelent meg útikönyv magyar szerzők tollából.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.