Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan pedig az is kiderül, kik kerültek be.
Mintegy 121 ezer diák sorsa dől el július 24-én; ekkor húzzák az idei felsőoktatási felvételi ponthatárait.
Az Oktatási Hivatal korábbi közlése szerint a jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százalék pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett. Népszerűek a gazdálkodástudományi képzések, de nőtt az érdeklődés a pedagógusképzések iránt és a műszaki, informatika, valamint a természettudományi képzési területek iránt is.
A legtöbb jelentkezőt, összesen 17 080 főt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vonzotta; amit a három legnagyobb vidéki egyetem követ. 9950 jelentkezővel a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a Debreceni Egyetem, a harmadik a 8395 jelentkezőt vonzó Szegedi Tudományegyetem, a negyedik pedig 7292 jelentkezővel a Pécsi Tudományegyetem.
Az ötödik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a budapesti székhelyű Budapesti Gazdasági Egyetem lett 6729 jelentkezővel.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.