Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A mesterszakos felvételire teljesen más szabályok vonatkoznak, mint az alap- vagy osztatlan képzésekre, így sajnos a korábban megszerzett tapasztalataitokat itt nem tudjátok érvényesíteni.
Bár az elmúlt időszakban számos változtatást harangoztak be a felsőoktatási felvételivel kapcsolatban, az továbbra is változatlan, hogy aki mesterképzésre (MA vagy Msc) jelentkezik, maximum 100 pontot szerezhet a felvételijén, ellentében az alap- és osztatlan képzésekkel, melyek esetében maximum 500 pontot szerezhetnek a felvételizők.
Míg azonban alapszakon egységes, hogy mi alapján számolják a pontjaitokat, mesterképzésen az egyetemek külön-külön határozzák meg, hogy mit kérnek a felvételizőktől. Számít általában a már megszerzett okleveletek minősítése, a záróvizsgétok eredménye, de ezen kívül akár egy írásbeli és/vagy szóbeli felvételi vizsgára is behívhattak titeket, de kérhettek akár önéletrajzot és motivációs levelet is. Ennek folyamatát az egyetemek külön-külön határozzák meg, pontos tájékoztatást a honlapjukról tudtok szerezni.
Ami biztos, hogy esélyegyenlőség jogcímen maximum tíz pontot kaphattok, a többit viszont az egyetemek és főiskolák maguk határozzák meg. A felvételitek értékelése viszont független attól, korábban melyik egyetemen szereztétek az okleveleteket, így ebből se előnyötök, se hátrányotok nem származhat a mesterszakos felvételiben.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).