Nem érhette meglepetés a diákokat a középszintű angol érettségin

Véget ért az idei középszintű angol írásbeli érettségi. A vizsga után az idei feladatsorról Pásztiné Fritz Adriennel, a Language Cert Nyelvvizsgaközpont vezetőjével beszélgettünk.

  • Székács Linda

Pontban délben, három órányi kemény munka után leereszthették a tollaikat az angol nyelvből középszinten érettségiző diákok. A vizsga során számot kellett adniuk az olvasott szövegértési kompetenciáikról és a nyelvtantudásukról, de tesztelték a hallás utáni szövegértésüket és az íráskészségüket is, mindezt ráadásul összesen 180 perc alatt.

"Nem volt nehezebb, mint a korábbi évek feladatai. Átlagos feladatsort kaptak a diákok, nem érhette meglepetés azokat a tanulókat, akik felkészülten érkeztek a vizsgára" - osztotta meg a véleményét az Eduline újságírójával Pásztiné Fritz Adrienn, a Language Cert Nyelvvizsgaközpont vezetője.

A nyelvvizsgaközpont vezetője szerint az idei érettségi legnehezebb feladata a nyelvhelyesség harmadik feladatlapja volt, ahol egy lyukas szöveget kaptak a vizsgázól, a hiányzó szavakat, szókapcsolatokat vagy kötőszavakat pedig a saját tudásuk alapján kellett beírniuk. Segítséget - például megadott szótövet - nem kaptak hozzá. Ebben a feladatrészben egyébként a helyesírásukra is nagyon oda kellett figyelniük a diákoknak, hiszen itt akár azon is elúszhatnak az értékes pontok, ha jó a megoldás, de rosszul írják le, ebben az esetben ugyanis nulla pont jár. Volt ugyanakkor 1-2 trükkös, odafigyelést igénylő kérdés az olvasott szövegértésben is, összességében viszont úgy látja, érdekes szövegeket kaptak a diákok, amiknek a megoldása B1 szinten nem okozhatott problémát.

Na és a levélírás?

Pásztiné Fritz Adrienn szerint kifejezetten barátságos feladatokat kaptak a vizsgázók az érettségi szövegalkotási részében is. A diákoknak ebben a feladatrészben először levelet kellett írniuk egy barátjuknak, aki meghívta őket néhány napra Cambridge-be, majd maximum 120 szóban kommentet kellett fűzniük egy lány közösségi média posztjához, melyben a barátja macskáiról panaszkodik. A nyelvvizsgaközpont vezetője szerint ezek közül egyik sem túl bonyolult téma, a baráti levél formátuma pedig kifejezetten kedvelt a diákok körében, a macskás feladat utolsó pontjában viszont a párkapcsolatokról kellett véleményt alkotniuk, ehhez hasonló "elvont témák" pedig inkább az emelt szintű feladatsorokra jellemzőek.

A középszintű angolérettségi nem hivatalos megoldásait itt találjátok:

Az angolérettségiről szóló részletes tudósításunkat itt olvashatjátok:

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.