Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A héten megjelentek a 2023-as egyetemi felvételi statisztikái, kiderült hova menne a legtöbb diák és hol lesz idén a legnagyobb verseny a helyekért. A felvételizőknek jelenleg nincs dolga, de április közepén indul majd a felvételi ügyintézési időszaka, mutatjuk, mit kell már most tudni a feladatokról.
Dokumentumpótlás és adatmódosítás
Ha még nem volt meg a nyelvvizsgátok a jelnetekezési határidőig, vagy most szereztetek olyan bizonyítványt, ami többletpontot ér, akkor ebben az időszakban akad majd feladatotok. Ugyanis ebben az időszakban kell majd ezeket feltöltenetek.
A 2023. február 15. után szerzett államilag elismert nyelvvizsgáknál "csak" meg kell adnotok a bizonyítvány adatait (nyelvvizsga nyelve, foka, típusa, bizonyítvány száma, anyakönyvi száma, kiállításának dátuma).
Sorrendmódosírás - mikor érdemes?
Ha a jelentkezés óta meggondoltátok magatokat, akkor a módosítási időszakban módosíthattok a sorrenden is. Akkor érdemes sorrendet módosítani, ha valamiért megváltozott az elképzelésetek - azaz már nem az az első egyetem vagy szak, ami a jelentkezés leadásakor volt. Például, ha időközben rájöttetek, hogy az anglisztika szak helyett inkább a nemzetközi gazdálkodás lesz az igazi. Ezzel nincs is baj, ha mind a két szak szerepel a listátokban, akkor egy kattintással megcserélhetitek a sorrendet. Viszont nagyon fontos, hogy sorrendmódosítás címszó alatt csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén lehet változtatni, teljesen új képzést nem vehettek fel.
Ez alól viszont kivétel a megjelölt jelentkezési hely másik – még meg nem jelölt – finanszírozási formájának felvétele. Tehát, ha például biztosak vagytok benne, hogy a pszichológia a ti szakotok, de biztosra mennétek az önköltséges képzés megjelölésével, akkor ha a jelentkezéskor nem tettétek, ezt felvehetitek a listába - viszont csak a már megjelölt egyetem, már megjelölt képzési formájában vehetitek fel a szakot, csak a finanszírozási forma lehet más.
Érdemes jól átgondolni a döntést, ugyanis a jelentkezési sorrend kizárólag egyszer módosítható. Ez azt jelenti, hogy az esetleges sorrendmódosítás után többször már nem lehet változtatni a sorrenden, illetve a már benyújtott sorrend-módosítási kérelmet sem lehet visszavonni.
Jelentkezési hely visszavonása
Ha biztosak vagytok abban, hogy egy szakra nem szeretnétek bekerülni (akkor sem, ha esetleg a pontszámaitok alapján felvennének majd benneteket), akkor érdemes egy helyet visszavonni.
Fontos, hogy a jelentkezési hely visszavonása – kizárása – a már befizetett kiegészítő eljárási díj összegét (amennyiben van) nem csökkenti, a már befizetett díj nem is igényelhető vissza. Arra is érdemes figyelni, hogy ha visszavonjátok valamely jelentkezési helyeteket, azt a későbbiekben nem tudjátok újra aktiválni, visszaállítani. Illetve a visszavont jelentkezés helyett nem lesz lehetőségetek új jelentkezési hely megjelölésére. Így ezt a döntést is nagyon át kell gondolni.
Ha nem szeretnétek lemaradni a legfontosabb hírekről, akkor itt követhetitek a legfrissebb cikkeinket a 2023-as felvételiről és az érettségiről.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.