Átalakítják a magyarérettségit 2024-től, több pont múlik majd azon, tudtok-e helyesen írni

Értékes pontokat veszítenek majd 2024-től azok az érettségizők, akiknek nem tökéletes a helyesírásuk.

  • Tornyos Kata

2024-től átalakul a magyarérettségi – erről korábban részletes cikket írtunk, itt olvashatjátok el. A változások többek között a helyesírási pontozását is érintik, eddig ugyanis „jutalompontokat” kaptak a vizsgázók a jó helyesírásért, 2024-től azonban egy-egy hiba pontvesztéssel jár majd.

Ezért a diákoknak nehezebb lesz a 80-90 százalékos eredmény elérése, és könnyen összegyűlhet akár 11-12 hibapont is – írja a Telex a debreceni Ünnepi Könyvhéten megrendezett kerekasztal-beszélgetés alapján, ahol magyartanárok véleményezték az átdolgozott magyarérettségit.

Más változások is lesznek.  A középszintű magyarérettségin a gyakorlati szövegalkotás/érvelés helyett egy 20 pontos irodalmi feladatlapot kell majd kitölteniük a diákoknak. Tanárok szerint az új középszintű feladatok egyre jobban hasonlítanak az emelt szinthez.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.