Megvan, miből kell 2022-ben emelt szinten érettségizni, ha egyetemre felvételiztek

Még az érettségi jelentkezés előtt érdemes nagyon végig ondolni, hogy pontosan milyen szakra jelentkeztek, és ehhez miből kell emelt szintű érettségit tennetek. Mutatjuk a listát.

  • Eduline

Hamarosan indul a jelentkezés a 2022-es tavaszi érettségire. Már közzétették azt a táblázatot, amelyben megnézhetitek, hogy melyik szakon miből kötelező az emelt szintű érettségi. A táblázatok tartalmazzák az adott képzési területen az egyetemek által közösen kiválasztott és a felvétel feltételéül meghatározott érettségi vizsgatárgyakat és a vizsgák szintjét.

Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani, ott a táblázat tartalmazza azt is.

A 2022-es egyetemi felvételi már elindult, itt nézhetitek meg a meghirdetett szakok listáját, itt pedig a szabályokat találjátok meg.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.