Megvan, miből érettségizhettek 2022-ben emelt szinten

Mutatjuk, miből tárgyakból választhattok a májusi és az októberi vizsagidőszakban.

  • Eduline

A 2022-es egyetemi felvételi már elindult, itt nézhetitek meg a meghirdetett szakok listáját, itt pedig a szabályokat találjátok meg. Az jövőre sem változik, hogy csak az kerülhet be alap- és osztatlan képzésre, akinek van legalább egy emelt szintű érettségije.

A 2022-es vizsgaidőszakban emelt szintű érettségi vizsgát abból a tárgyból tehettek, amely szerepel a felsőoktatási törvényben, és létezik belőle magasabb szintű vizsga. A listát itt nézhetitek meg:

A következő vizsgaidőszak emelt szintű tételeit itt nézhetitek meg.

Idén jelentkeztek egyetemre? Az Eduline pontszámító kalkulátorában már megnézhetitek, hány ponttal futtok neki a 2022-es felvételinek.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.